Az embernek 7 (más elméletek szerint 12) fő csakrája van.
A fő csakrákhoz még 21 mellékcsakra társul, amik közvetlenül egy-egy szerv energetikai rendszeréhez tartoznak. Minden lényeges szervünkhöz csatlakozik egy mellékcsakra.
Léteznek még kis- és sejtcsakrák is, az előbbi minden olyan szervhez tartozik, amely önálló funkciót lát el. Az utóbbi olyan sejthez(sejtekhez) kötődik, amely az irányító “szellemi” maghoz csatlakozik.
A „csakra” elnevezés a szanszkritból ered, jelentése: „fénykerék” A csakra (szanszkrit: चक्रम्) az ind filozófia ezoterikus hagyományai szerint az emberi testben elhelyezkedő pszichikai energia központi magja, amely úgy a hindu tantrizmus, mint a tantrikus buddhizmus alapvető fogalma. Neve a szanszkrit „kerék” szóból származik, de a buddhista jóga forgatagnak, vagy örvénylésnek is fordítja.
A hét fő csakra a következő:
1 Fejtető (Korona)
2 Homlok (Harmadik szem)
3 Torok
4 Szív
5 Köldök/Napfonat (Solar plexus)
6 Has/altest (Szakrál)
7 Farkcsont, a gerincoszlop alapja (Gyökér)
A fejtető-csakra befolyásolja a tobozmirigy működését, ez a belépési pontja a testen áthaladó energiáknak, amelyek majd a „gyökér”-csakrában találkoznak. Ehhez a csakrához kapcsolódó szín a lila és az ezüstös fehér.
Ez a csakra rendszerint az utolsó, amely felébred. Egyes rendszerek különleges szerepe miatt nem sorolják a szokványos csakrák közé. A hindu művek ezer szirmúnak írják le. Szimbóluma az „ezerszirmú lótusz”.
A homlok-csakrán áthaladó energia a hipofízis működését befolyásolja. Ez a spirituális központ, többek között az elme tudatalatti központja. Színe az indigó. Szimbóluma az indigókék vagy kék színű kétszirmú lótusz.
A torok-csakrába irányított energia hatással van a pajzsmirigyre, ez a kommunikáció központja, színe a kék. Szimbóluma a tizenhat szirmú kék vagy türkiz lótusz, belsejében ezüst félhold fehér körben.
A szív-csakra közvetlenül a szív fölött helyezkedik el. Ez az energiaközpont, és az érzelmeket motiválja. Ezt a csakrát a csecsemőmirigy is befolyásolja, melynek központi szerepe van az immunrendszerben. Színe a zöld.
Jelképe a tizenkét szirmú zöld virág, belsejében két egymást metsző háromszöggel (hexagram), ami a férfi és nő egyesülését jelképezi.
A köldök “hasi idegközpont” csakrába irányított energia stimulálja a hasnyálmirigy és a máj működését. Ez a központ kontrollálja az emberek egymásra ható energiáit. Színe a sárga. Szimbóluma a tízszirmú sárga lótusz, belsejében az egyik hegyére állított háromszöggel.
A has és az altest csakrája. Ez az energiamező segít nekünk a kreativitás, a szexualitás és az új kapcsolatok, helyzetek elfogadásának a képességében. A has alsó részén, a köldök alatt helyezkedik el. Állítólag ez a központja a „zsigeri” ösztönöknek. Színe a narancs. Szimbóluma a hatszirmú fehér lótusz, belsejében a növekvő holddal.
A „gyökér”-csakra a gerincoszlop alapja, ellenőrzi a fizikai vitalitást, hormonjai az ivarmirigyekben képződnek, színe a vörös.Szimbóluma a négyszirmú vörös lótusz.
A csakrák és a jóga kapcsolata
A jóga célja nyugati művelői szerint gyakran az, hogy az egyén egy extázis- vagy csúcsélményt éljen át, amely során a tudatosságának szubjektuma egyesül az objektummal.
Kifejezetten a kundalini-jógát a tudat és éberség jógájának is nevezik, a spirituálisabb jógafajták közé tartozik. A gyakorlatok túlmutatnak a fizikai test átmozgatásán. A kundalini-jóga ezt főleg az intenzív légzéstechnikákkal éri el, melyek finom tudatállapot-változást idéznek elő. A meditáció és a mantrázás lényeges elem az erőteljes gyakorlás lezárásához. A jógik szerint a kezdő kundalini kriják mindenki számára hasznosak és elvégezhetők. A haladóbb kriják azonban azok számára lehet vonzó, akik szeretik mind a testi, mind a mentális, szellemi kihívásokat.
A gyakorlói szerint a kundalini-jóga annak a tudománya, művészete, technológiája, hogy a puszta túlélésen és fajfenntartáson túl hogyan férhetünk hozzá és használhatjuk azt a velünk született kreatív erőt és energiát, mely segítségével életünket illető tudatosságunkat, átérzésünket és megértésünket fokozhatjuk. Ez az erő, melyet saktinak is neveznek, gerincünk alsó részében szunnyad, és metaforikus kígyóként összetekeredve vár felébresztésre, hogy utána az egyetemes életenergiával (prána) egyesülve olyan erővel ruházza fel az egyént, mely nagy kincsnek számít gyakorlói számára.
A kristályok és a csakrák
Modern korunk gyógyítói is alkalmazzák azokat a gyógyító erőket, amelyek a kristályok belsejébe vannak zárva. A módszer lényege, hogy a kristályok színei megfelelnek a test fő energiapontjainak – a csakráknak. A csakrák színeit rendszerint egyéni színviláguk szerint határozzák meg.
A hét fő csakra elhelyezkedése az anyagcseréhez, a mirigyekhez, az immunrendszerhez és az ivarszervekhez kapcsolódik. Minden csakra olyan, mint egy automatikus szelep, amelyen át az Általános Életerő be tud lépni a testbe.
Vannak azonban alacsonyabb rendű csakrák is, amelyek testünk egészét behálózó erőteljes energiarendszert alkotnak. A korona és gyökér kivételével minden csakrának van egy alsó és egy felső kapcsolódó csakrája. A közvetlen testi alkalmazásukkor, vagyis amikor ráhelyezzük kristályokat a különböző csakrákra, a megcélzott központhoz tartozó ásványt, megtisztítjuk és megfelelő összpontosítással megteremtjük az energia áramlásához, szükséges akadálytalan áthaladást. A csakrák fizikai helyéhez kötődő panaszok esetén is ezt a módszert használjuk.
Indiai szemmel…
A sok ezer esztendős indiai bölcselet alapján az ember lényegesen több, mint kézzelfogható hús-vér-csont testrészek halmaza. Rendelkezik más, szemmel nem látható, kézzel nem tapintható szervekkel is, amelyek szinte fontosabbak a fizikai testnél. Ilyen láthatatlan energiaközpontok a csakrák is, amelyek a gerincoszlop mentén helyezkednek el, a gerinc tövétől a fejtetőig.
Az ősi hindu iratok alapján hét fő csakra létezik, amiket az életerőt (prána) szállító vezeték, csatorna, a szusumna, vagy másképp nádi kapcsol össze. A csakrákon átáramló életerő szabályozza a test összes életfunkcióját.
Gyökércsakra (Muladhara )
Helye: a végbélnyílás és a nemi szervek között. A mellékvesékhez kapcsolódik.
Kapcsolódó őselem: föld.
Jellemzői: otthont ad a pihenő ős-életerőnek, a feltekeredő kígyóként ábrázolt kundalinak. E kígyó célja, hogy innen indulva felemelkedjen, és a többi csakrán keresztül eljusson a megvilágosodást jelentő koronába.
Jellemzői: a földeléssel és testi önmagunkkal azonos.
Ásványai: korall, vérkő(hematit), gránát, rubin, jáspis
Keresztcsonti csakra (Svadisthana)
Helye: a köldök alatt. Az ivarmirigyekhez kapcsolódik. A mellékvesehormon (adrenalin) kibocsátás a támadó vagy menekülő izgalmi állapothoz társul. Ha nem szabályozzuk megfelelően, fokozza a belső feszültséget.
Ez az energiamező segít nekünk a kreativitás, a szexualitás és az új kapcsolatok, helyzetek elfogadásának a képességében.
Kapcsolódó őselem: víz.
Jellemzői: alkotókészség, nemiség, tekintély, erő. Ha bizonytalanul vagy kevéssé hatékonynak érezzük magunkat, ezen a csakrán elmélkedjünk (képzeljünk el egy, az óramutató irányába forgó narancssárga lemezt).
Ásványai: aventurin, karneol, napkő
Köldök csakra (Manipura)
Helye: a mellcsont alatt, a gyomor mögött Az emésztőrendszerhez (hasnyálmirigy, máj, gyomor) kapcsolódik.
Kapcsolódó őselem: tűz.
Jellemzői: egyediség, lelki tudatosság; a gondolkodás és az érzelmek közti kapcsolatot jelenti. Itt dolgozzuk fel kellemetlen érzéseinket, amely folyamat emésztési zavarokhoz és gyomorgörcsökhöz vezet.
Ásványai: citrin, kalcit, topáz, borostyán, tigrisszem
Szívcsakra (Anahata)
Helye: a mellkas közepén. Az immunrendszert ellenőrző csecsemőmirigyhez kapcsolódik.
Kapcsolódó őselem: levegő.
Jellemzői: a magasztosabb érzelmek fészke: gyengédség, részvét, feltétel nélküli szeretet, általános igazságosság. Energiái hatással vannak a szívre, a tüdőre, a mellkasra, a hátra és a hörgőkre.
Ásványai: aventurin, jade, rózsakvarc, malachit
Nyakcsakra (Visuddha)
Helye: a nyak alsó részén, a gégetőnél. Hagyományosan az anyagcsere gyorsaságát szabályozó pajzsmirigyhez kapcsolják.
Kapcsolódó őselem: éter.
Jellemzői: hagyományosan a gondolati, írásos, beszédbeli, táncos vagy művészi kapcsolatteremtést és önkifejezést jelképezi. A pajzsmirigyen kívül hat a torokra, fülre, orra, szájra és a nyakra is.
Ásványai: lapis lazuli, kalcedon, türkíz, kék topáz
Harmadikszem-csakra (Ajna)
Helye: a homlokon, a szemöldökök fölött, középen. Az agyalapi mirigyhez csatlakozik.
Kapcsolódó őselem: telepatikus energia.
Jellemzői: a léleklátás, a magasabb megérzések és a valódi bölcsesség, a hatodik érzék helye. Energiái az arcidegekre, a szemekre, a fejre és az agyra hatnak.
Ásványai: ametiszt, holdkő, szodalit, lepidolit, fluorit
Koronacsakra, vagy Korona (Sahasrara)
Helye: a fejtetőre illeszkedik. Az agyalapi vagy a tobozmirigyhez kapcsolódik. Utóbbi mirigy felelős a belső óránkat szabályozó hormon (melatonin(alvási ciklust irányító hormon)) termeléséért.
Feladata: a szellem háza, René Descartes (1596-1650) úgy vélte, hogy itt a lélek helye, az a pont, ahol a test és a gondolat találkozik.
Jellemzői: a magasabb én jelképe. A megvilágosodás, a gondolat, a test és a lélek tökéletessége kötődik hozzá.
Ásványai: fehér jade, gyémánt, hegyikristály, (ametiszt)
Forrás: Wikipédia
Csakra mintás bögréinket ezen a linken találod: https://www.bohoshop.hu/termekkategoria/bogre/csakrak/